Ülünk egy megbeszélésen. Adott egy probléma, felmerül hát a kérdés: hogyan oldjuk meg? Valaki azonnal előrukkol egy ötlettel, rácsatlakozik egy másik arc, majd egy újabb, egyetértés van, megyünk tovább. Vége a megbeszélésnek, nyomban odajön hozzám a csapat egyik tagja és elkezdi mondani, hogy szerinte nem úgy kellene feloldani a dilemmát. Rácsodálkozom, hiszen mond egy százszor jobb javaslatot. „De miért nem mondtad ott helyben?” – kérdem. „Hát, mert mindenki azt mondta, hogy a másik idea frankó.” – hangzik a meglepő válasz. Futok az „eredeti” ötlet felhozójához, vázolom neki az új elképzelést. Elkerekedik a szeme és rögtön meg is nyugszik. „Igazából az ötletem nem is volt jó, de mindenki azt mondta, hogy legyen az. Ez viszont zseniális, csináljuk így!” – mondja.

Ez a történet végül „jól” végződött, de az esetek többségében simán rácsatlakozunk egy elképzelésre, ami valójában nem tetszik nekünk, de azt hisszük a másik azért mondja, mert az neki megfelel, és azt feltételezzük, hogy a többieknek is bejön, ezért végül elfogadjuk. Ezzel bizony a csoport összes tagja hasonlóképp van, még az is, aki az elképzelést eredetileg bedobta.

Ez egy klasszikus jelenség, amit a pszichológia Abilene paradoxonnak nevezett el. Nézd meg a videót, hogy jobban megértsd!

Mit lehet tenni ellene?

Egyszerű. Még csak meg sem fogsz lepődni. Mondanod kell, hogy nem tetszik, mást gondolsz, más elképzelésed van. Tudom, tudom. Most azt gondolod, jobb, ha csendben maradsz, akkor elkerülöd a konfliktust, sőt bölcs maradhatsz, meg az ötleted sem annyira jó. Lehet. De előrébb jut a környezeted? Végeredményben jobb lesz? Neked?

Hányszor hallom, hogy az emberek zsörtölődnek, hogy ez így, meg úgy, nem jó. Értem, hogy panaszkodni jó és ez lehet akár egy összetartó erő is, de nem kellene inkább változtatni? Persze, mikor megkérdem, hogy jelezted, mondtad, hogy ez így neked nem oké? Szinte mindig kiderül, hogy jaaa, azt nem. Biztos, hogy jobb neked, ha csendben maradsz? Amikor pedig megkérdem, hogyan lehetne másként, esetleg jobban, jól csinálni? Akkor különösen néma a hallgatás, bár ez már egy másik téma, a tehetetlen emberé.

Nem csak az Abeline paradoxon elkerülése miatt érdemes vállalnod mit gondolsz és mit érzel. Mondok néhány gondolatot, miért lehet még hasznos neked és a környezetednek eképp viselkedni.

„Tudnia kellene.”

Ha nem mondod, akkor a másik ember sosem tudja hányadán álltok egymással. Képesek vagyunk feltételezni, hogy a másik tudja mit érzünk, mit gondolunk. Nem tudja, akkor sem, ha megmagyarázod magadnak, hogy tudnia kellene. Még egyszer: NEM TUDJA, hiszen nem gondolatolvasó! Az agya pedig kitölti a hiányzó információt így, vagy úgy. Abban pedig biztos lehetsz, hogy nem sok köze lesz a te valóságodhoz. Közel sem. Így aztán ne csodálkozz, ha félreértenek! Ráadásul számtalan, különböző kép alakul ki rólad. Ezt akarod? Ha viszont épp elenkezőleg teszel egy különleges közeli kapcsolat épül köztetek és a környezeted „szemében” egy megbízható és egyben egységes személyiséggé válsz.

„Minek mondjam, nyivánvaló.”

Ami számodra evidens, másoknak nem az. Az ismereteid és tapasztalataid összessége kialakított egy egyedi nézőpontot, ami csak a tiéd. Ha ezt nem osztod meg, akkor egy nézettel kevesebb lesz és lehet épp a te gondolatod az, ami előremozdítja az eseményeket, vagy akár az utolsó mozaik darab, ami a teljes képet kiadja.

„Hiába mondom, úgy sem változik semmi.”

Biztos vagy ebben? Megpróbáltad? Újra megpróbáltad? Érthető a félelmed. A félelem attól, hogy megbántod a másikat, vagy épp hülyének fognak nézni. Mégis mi történhet?

Elmondtad és max. nem történik semmi. Ha más nem, akkor legalább megnyugodhatsz, te jelezted! De mi van, ha mások régóta arra várnak, hogy végre kimondja valaki. Valószínűleg egyáltalán nem vagy egyedül a gondolatoddal. Ha mindenki csendben van, akkor sosem derül ki, hogy egyet gondoltok és biztosan nem lesz semmiféle változás. A csendben maradás a kommunikáció egyik formája. Méghozzá az elfogadást, beleegyezést jelenti.

Ráadásul, ha nem fejezed ki az érzelmeid és magadban tartod azokat, egyre nagyobb súlyokat aggatsz magadra és cipeled azokat. Igen, ismerem a tipikus megoldást: elmegyek innen máshova. Csahogy barátom, bárhova is menekülsz, ha nem változtatsz ezen a hozzáállásodon, a végén majd mindig ugyanaz a történet vár.

Légy szabadabb!

Ha elmondod mit érzel, megosztod az ötleteid, kifejted a véleményed és megtanulsz nemet mondani, akkor sokkal szabadabb leszel, legalábbis annak fogod magad érezni. Olyan érzésed alakul ki, hogy te irányítod az életed. Szerintem már csak ezért is megéri.

Nincs lehetőséged

Ha nem egy bizalommal teli, nyitott kapcsolatban, szervezetben létezel, vagy épp nincs semmiféle hatalom a kezedben, akkor joggal mondhatod, nincs lehetőséged véleménynyilvánítással élni. Nézd meg ezt a videót, amiben találsz néhány eszközt, amivel kitágíthatod a határokat.

Az persze már más kérdés, hogyan és mikor oszd meg a gondolataid. A jó kommunikáció két fontos alapeleme az asszertivitás (csak, ha valóban az igazat mondod!) és a megfelelő időzítés. Nehéz. Nagyon nehéz. Tanuljunk meg jól kommunikálni!

> a fejléckép Artdose munkája