Két kislányom van, ikrek. Szülőként feladatom, hogy neveljem a gyermekeim, viszont 10 év után már tisztán látom, hogy ugyan fontos a tudatos nevelés, de korántsam annyira hatásos, mint az otthoni légkör, a sajátos családi kultúránk. Umberto Eco fogalmazta a legfrappánsabban a Foucault-inga regényében:

„…azzá leszünk, amire az apánk a holt időkben, olyankor okít, amikor épp eszében sincs nevelni bennünket.”
– Umberto Eco (Barna Imre fordítása)

A gyerkőcök lemásolják a reakcióim, ami ellen vajmi keveset tehetek. Sokszor kapom magam rajta, hogy pont ugyanúgy és ugyanazt csinálom, amit gyermekkoromban a szüleim.

Az a helyzet, hogy pontosan ugyanez igaz a céges kultúrára is. Kiírhatsz a falra bármit, írogathatsz emaileket, összefoglalókat, sőt mondhatsz, amit csak akarsz, ezek önmagukban alig érnek valamit.

Másként fogalmazva: vezetőként az emberek nem azt követik, amit mondasz, hanem amit teszel. Viszont, ha ez a két dolog szinkronban van egymással, akkor az, mint egy vírus terjed. Különösen, ha minden vezető egyet gondol. Csakhamar kialakul egy erős szervezeti kultúra, ami képes akár túlélni több generációt is.

A kultúra magától értetődő és megfigyeléssel tanulható. Érkeznek a céghez új emberek, akik figyelnek, és lemásolják, amit látnak, mert be akarnak illeszkedni. Így a kultúra hatással van a döntési mechanizmusra, az általános motivációra, és minden tekintetben a munkára, a morálra.

“A vállalati kultúra nem egyszerűen csak fontos, a kultúra MINDEN.”
– Lou Gerstner (valamikori IBM CEO)

Számomra egyértelmű, hogy egy jó vezető sikere attól függ, hogy mennyire képes kialakítani és fejleszteni a kultúrát. Az a vezető, akinek a saját kultúrája elválaszthatatlan a cég kultúrájától a lehető leghatékonyabb.

A fejléckép a WWF elsőrangú plakátjából készült.