Elmém ébredezett, keresésbe kezdett. Kérdések tolultak elébe. Nem volt probléma. Kulturális közegem szállította a válaszokat, lecsendesített.

Évek teltek el.

Megérintett a halál, viszonylag közel. Némely válasz mögé kérdőszó került. Átjárt a bizonytalanság, de a gazdag keresztény mitológia meggyőzőnek bizonyult. Isten és sátán, angyalok és démonok, próféták, szentek… Jól felépített rendszer.

Ekkortájt találkoztam elrévedve egy lidérccel. Elmém kivetítette a hiedelmemnek megfelelő „valós” jelenséget. Megijedtem. Nagyon. Harcoltam hát. Szembe kellett nézni vele. Beleástam magam a kiterjedt irodalomba.

Kerestem és találtam is. Mást mint, mire számítottam. Hamvas Béla felképelt és végtelen kútba dobott. Istenek, szellemek, energiák sokasága rontott rám. Évezredek emberei által elképzelt és finomra csiszolt világok. Félelem és szorongás csillapítói, összetartozás enyvei.

Továbbkerestem könyvről könyvre. A szavak átszúrták szívemet. Csakhamar meghalt isten számomra is. Melankóliába estem. Megértettem, hogy a létezés káosz. Nem számíthatok rejtett erőkre. Csakis magamra. Nekem kell összeraknom a pszichém. De hogyan?

A rend a válasz. A folyamatos véletlenszerűségnek kitett ember áhítja a rendezettséget, amibe aztán kapaszkodhat. Megnyugvást és örömöt hoz számára. Ha netán elvesztetted a fonalat, csak hallgass klasszikus zenét. A zenében rejlő rend, segít újraszervezni a gondolataid. Onnantól már te következel.

Az elmém nyughatatlan maradt, a kezdeti kérdések hatalmas erővel törtek felszínre. A tudomány húzott újra talajt lábaim alá. Ingoványosat. Az állítások, melyeket nem fogadhatunk el igazságnak. Folyton felülvizsgáljuk, újrakalibráljuk az értelmezést, így haladva a megértés irányába. Szédítő rendezett rendezetlenség.

De mégis mi az ember? Kiszámíthatatlan, rejtélyes, veszélyes lény. Az evolúció terméke. A minduntalan izgató miértek után az embert kutattam, és megrögzötten kutatom ma is. Az embert vizsgáló tudományok mellett újra előkerültek a vallások iratai. Valójában nem istenekről, hanem rólunk regélnek. Emberi történetek ezek, évezredek bölcsessége.

Gyakran a gondolataim és viselkedésem is elemzem.
Cselekedtem olyat, amire nem vagyok büszke. Megértettem, hogy gonosz is tudok lenni. Tudod, rohadt nehéz beismerni. Sőt! Rádöbbentem, képtelen vagyok megjósolni, hogy számomra ismeretlen helyzetekben, hogyan reagálok majd. Persze később úgyis „felmentem” magam, hiszen az egomnak – mint PR gépezetnek, többek közt ez a feladata. És nyilván fel kell oldani az ebből fakadó ellentmondást is. Hiszen együtt kell túlélnem magammal. Méghozzá sokáig.

Kerestem és megtaláltam. Magamat. Egy embert. A jó és a rossz végtelen árnyalatával. Ilyen az ember, ilyen vagy te is.