Poharazunk, csak úgy beszélgetünk. Mindig jó dumálni, valahogy pusztán folyik a szó. Ismerjük egymást ööö több mint 25 éve. Durva. Szemben velem egy ember, akit barátnak nevezek. Sok mindent tudok róla, az életéről, gondolatairól, problémáiról és viszont. Számos dolgot meg egyáltalán nem. Ugyanakkor számíthatok rá. Persze sok mindenben nem értünk egyet. Nem számít. 42 éves vagyok és ő az, akit ebbe a kategóriába sorolhatok. Van rengeteg haver, cimbora, bajtárs, csapattárs, akiket szeretek, tisztelek, vagy épp nem, de ez nem ugyanaz. A kifejezés mostanra mást jelent. Az értelmező kéziszótár szerint a

barát
bizalmas személy, akivel szoros kapcsolatban vagyunk. Az ilyen személlyel gyakori vagy tartós közös tevékenység során kölcsönös megértés, bizalom, ragaszkodás és szeretet alakul ki. A barát lehet férfi és nő is, aki nem rokon vagy családtag, és nem testi vonzalom, szerelem vagy annak szándéka köti össze velünk.

Így. De hova lettek a barátok? Mi történt?

Barátságok szövődtek az iskolák évei alatt, hobbikon keresztül, ismeretségi körökön, társaságokon át. Sok barátom volt. Aztán egyszerűen elsétáltunk egymás mellett.

Tizen-, huszonéves koromban az értékrendem még nem alakult ki, éppen formálódott. Egy biztos: lázadtam a szüleim által képviselt gondolkodásmód ellen. Nyitottá váltam és könnyedén elfogadtam a másikat. Feltételek nélkül. Kicsit ugyan számítottak a társadalmi különbségek, de az sem volt mérvadó. Együtt fedeztük fel a környezetet, csapatokba verődtünk, szórakoztunk, csoportosan nyaraltunk, együtt éltünk a hobbijainknak, néha közösen tanultunk. Napi szinten összejártunk, kialakultak erős kötődések. Akkor azt gondoltam, ez mindig így lesz. Közben párok alakultak, szétmentek, voltak, akik együttmaradtak.

Aztán elkezdődött a felsőoktatás, majd hamarosan a munka világa. Sokan elköltöztek. Más országba. Más városba. Néhányunknál megszületett az első gyermek. Csináltunk közös üzletet, aztán másként láttuk. Tartottuk a kapcsolatot, hetente, később havonta összejártunk, ami mindenkinek felemelő volt. Folyamatosan ismertem, és ma is ismerek meg új arcokat, de ez már valahogy más. A barátság nem, vagy csak nehezen alakul ki. A feltétlen bizalom, melynek kialakulásához rengeteg közös időre van szükség, nem adja könnyen magát.

Észre sem vettem, de már harminc felett jártam. Egyre kevesebbet találkoztam a barátokkal, lassan megcsappant a számuk. Egy-két nyaralás, kerti party, szilveszter. Mindenki építi a saját életét, neveli a gyermekét, vagy gyermekeit, és kevés idő jut egymásra. Hiányoznak, de már igazán nehéz összehozni akár csak egyetlen találkozót is. Tartom a kapcsolatot neten. Igaz, egyre kevesebbet. Halványul.

A harmincas éveim végére kialakult az értékrendem. Nem meglepő módon, hasonlít a szüleiméhez. Ha tagadom, ha nem, akkora hatással bírt a gyermekkorom, hogy attól eltérni csak nehezen tudok. Persze, ez a sajátom, és vannak különbségek. Méghozzá bőven. Az egyre ritkább baráti találkozókon sokszor kiütköznek az eltérések. Jó velük lenni, de már nem sokat tudunk egymás hétköznapjairól, és másképp viszonyulunk a világhoz. Kivéve a gyevi bírót! Elkezdtek számítani a gyökerek. Dolgozom a nyitottságom megtartásán, de a szinapszisok makacsak. Olykor még azzal is szembesülnöm kell, hogy műveltségi lyuk is tátong közöttünk. Fáj, de ez van. Ettől még a közös emlékek megmaradnak.

Csakhamar rájöttem, hogy igazából nincsenek barátaim. Így negyven felett megtanultam, hogy már óvatosan használjam a barát kifejezést, ha úgy tetszik mostanra érett meg fejemben a fogalom. Inkább cimborák, haverok, ismerősök, lelki társak vannak. Az előbbiekből sokan, az utóbbiból csak néhányan… és ez így van jól.

Tudom, nem vagyok egyszerű figura. Lehet a fentiekkel egyedül vagyok. Mindig Woody mondása jut eszembe:

„Nem vagyok antiszociális, csak nem vagyok szociális.”
– Woody Allen

Vágom, hogy a barátságért, a kapcsolatokért is meg kell küzdeni, karban kell tartani azokat, különben óhatatlanul elsorvadnak.
Szóval veled mi a helyzet? Mesélj kommentben kérlek!

A témában ezt a nagyszerű cikket ajánlom Nir Eyal-től: „Happiness Hack: This One Ritual Made Me Much Happier”. A fenti ábra is innen származik. Van folytatása is Don't Let Friendships Starve to Death címmel.