Van egy álmom és?

Van egy álmom és?
Olvasási idő: 0 perc

Nyugi ez nem egy motivációs idézetekkel televert poszt. Sokkal inkább a feszültségről szól, ami minket, vállalkozókat darál szakadatlan. Igen, nekem van egy álmom, sőt nem is egy. A kérdés az, vajon valóra is váltom? Vagy Don Quijote szerepben tolom le az életem? Nem akarok Sziszüphosz csapdájába sem esni.

Az egyik álmom – most erről osztom meg gondolataim veled –, hogy egy elsőrangú középvállalkozást építünk fel Magyarországon két városban, Miskolcon és Budapesten. Ez a vállalkozás egyedi termékeket fejleszt az emberek számára, melyekkel az emberek könnyebb és boldogabb életéhez járulunk hozzá. Az természetes, hogy mindezt baromi magas szinten kell végeznünk, hogy a cél teljesüljön. Eddig rendben is vagyunk, ez talán az egyszerűbb része, de jön az örök kérdés: vajon van erre kereslet? Bocsánat, rosszul tettem fel a kérdést. Inkább így: van erre elég pénz és kereslet a piacon, ami ezt finanszírozza? Nem kérdés, hogy ez sokba kerül és abban a végletekig biztos vagyok, hogy az ügyfél befektetése megtérül.

Szépen haladunk a cél felé immáron 15 éve. Büszke vagyok arra, hogy sok embernek munkát, kiugrási lehetőséget adtunk, adunk és felépítettünk egy szuper céget. Többnyire nagyon szeretem az fps-t, van amikor kevésbé, és van mikor felrúgnám az egészet. Hullámvasút, mint minden. A kocsikba be– és kiszállnak emberek és egyre jobb arcokkal utazunk, ami boldoggá tesz. Vitathatatlanul látható a fejlődés. Szeretek bejárni dolgozni, az időmet a kollégákkal tölteni.

Az emberi erőforrás

Az egyszerűbb része a cél elérésének, írtam fentebb nagyvonalúan. Pedig nem az. Sarkítva két út van. Megveszel a piacról zseniális agyakat, vagy tehetséges fiatalokat alkalmazol és kivárod, míg profikká válnak. Mindkettő költséges. A zseniális agyak könnyen váltanak, a tehetségek mikor felismerik saját erejüket, akkor váltanak. Igen, erre kell felkészíteni a szervezetet.
Le-gyen min-den-ki bár-mi-kor ki-cse-rél-he-tő, a rendszer működik tovább. Mindenki, én is. Szar érzés, de ha csekkolod a célt, akkor kiderül: az egyén nem számít. Viszont csak akkor működik, ha a cél a cég kultúrájává válik. Tudod mit? Ez professzionális hozzáállás meg minden, de a francba, nem akarok egy kicserélhető alkatrész lenni. A cég mindenek felett? A cél mindenek felett… Mindenféle emberre szükség van a csapatba, ahogy mondják akkor jó egy szervezet, ha nem homogén és kicsiben leképezi a társadalmat. Kegyetlen igazság. Arról nem beszélve, hogy olyan figurák kellenek, akik szeretik a munkájukat. Különben meg van cseszve az egész, ugye?

Mindig, mindent kérdőjelezz meg!

Így élem az életem. Talán Dan Ariely fogalmazta meg a legjobban:

Tehát mindnyájunknak meg kell kérdőjeleznünk az intuícióinkat – a mindnyájunk alatt szó szerint mindenkit, az embert értem, mindenkit, magamat, a vállalatokat és a poltikai döntéshozókat. Ha az ösztöneinkre és a népi bölcsességre hagyatkozunk, vagy a legmegszokottabb, legkönnyebb eljárásokra, pusztán azért, mert „hát mindig is így csinálták”, akkor továbbra is hibát hibára halmozunk – ami azt eredményezi, hogy a jövőben is rengeteg idő, erőfeszítés, lelki fájdalom és pénz csorog le ugyanazon a régi (és gyakran rosszul záró) lefolyón. De ha megtanuljuk megkérdőjelezni magunkat és próbára tenni a hiedelmeinket, talán felismerhetjük, hogy mikor és miben tévedünk. Ennek tanulságaképpen jobbá tehetjük az emberi kapcsolatainkat, az életünket, a munkánkat, innovatívabbá, hatékonyabb problémamegoldóvá és vezetővé válhatunk.

Dan Ariely: Zseniálisan irracionális

Pontosan tisztában vagyunk (Gáborral, a társammal és egyben barátommal), hogy nem értünk mindenhez, ezért rendszerint igénybe veszünk egy-egy területre tanácsadót. Sokat tanulunk tőlük, de sajnos elkövettük már a hibát: meggyőztük magunkat a tanácsadó nagy okosságáról és aszerint cselekedtünk. A hangsúly a „meggyőztük magunkat” kifejezésen van. Ahogy néhányszor meggyőztük magunkat: jó lesz az a projekt, kell az nekünk, pedig éreztük, tudtuk, hogy problémás lesz.

Igen, belebuktunk több ízben, néha a csőd szélére kerültünk, de felálltunk újra és újra. Valójában letérítettük saját magunkat az útról. Tapasztalatom mondatja velem, hogy sose feledd miért csinálod és annak alávetve építsd be az új tudáshalmazt, vállalj fel projekteket. Mindent kérdőjelezz meg!

Vannak azonban alapok, melyek mióta élek változatlanok. Nem elvek, inkább alapvetések? Egy biztos. Gagyit csinálni nem akarok, legalábbis tudatosan biztosan nem. Azért meg pláne nem, hogy sok pénzt keressek vele. Na de mit értek gagyi alatt? Nem akarok eladni olyat, amiről tudom, hogy nem hasznos az ügyfélnek és az embereknek. Nem akarok rávenni senkit sem arra, hogy megvegyen valamit, amit valójában nem akar. Nem akarom topshop szinten reklámozni a szolgáltatásomat. Nem akarom ismételni magam, mindig újat akarok kreálni. Méghozzá tökéleteset! Jaja, lehetetlen, de meg kell próbálni!

Azt akarom, hogy annyira remek legyen a szolgáltatás, a cég, hogy önmagát adja el, mindenféle bevált etikus, vagy akár etikátlan marketing fogás nélkül. Tudom. Kell a marketing. Nem kérdés. Viszont abban hiszek, hogy az üzenetet kell eljuttatni a segítségével. Azt, hogy miben hiszünk, miért csináljuk. Erre kapcsolódnak rá az ügyfelek. Iszonyú lassú folyamat, kell hozzá a kitartás és a pénz.

Magadat nem kérdőjelezed meg? – gondolod joggal. Dehogynem! Pont ez a feszültség az, ami felőröl és amiről ez az írás szól. Szüntelen a kérdés: Biztos jól gondolom? Azonban ezeknél az alapoknál valahogy mindig leragadok és makacsul kitartok. Lehet rosszul teszem és ezért nem vagyok kőgazdag. Engem kell lecserélni? De most ugorjunk vissza a pénzre, ami már sokadszor merül fel, nem véletlenül.

Pénz

Leszarom a pénzt. Aki ismer, az pontosan tudja mennyire igaz ez. Az alkotás, az abban rejlő élmények és a hasznosság az, ami izgat. Mindez nem jelenti azt, hogy ne szeretnék pénzt keresni. Sőt! Sok pénz kell ahhoz, hogy valóban függetleníteni tudjam magam tőle. Az állítás ugyanígy vonatkozik a cégre is. És akkor újra a korábbi kérdés: van az álomhoz elég pénz és kereslet a piacon, ami ezt finanszírozza? Hmmm.

De haladjunk tovább. Milyen a környezet, amiben ezt az álmot meg akarjuk valósítani?

Ezer és ezer ellenség

Az elsődleges ellenség mi magunk vagyunk. A saját kognitív torzításaink és érzelmeink folyton feledtetik velünk az eredeti célt és a napi operatív tevékenységek is szétzilálnak. Minden reggel emlékeztetni kell magunkat, hogy mi a cél, miért csináljuk, különben óhatatlanul eltévelyedünk.

A következő ellenség a szervezet. A „támadás” mindig belülről jön. Magunkból, a kollégákból. A kicsinyes játszmák, a pozícióharcok, a hozzáállás, a szerelmi kitudjahányszögek. Rágják a rendszert. Emberek vagyunk. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy egy abszolút emberbarát munkahelyet alakítsunk ki. Gábor és jómagam dolgoztunk állami és multinacionális szférában. Látjuk és értjük mi az, amit el akarunk kerülni. De mit lehet kezdeni a fiatalokkal, akinek ez az első munkahelye? Nekik, hogy magyarázod el, hogy milyen jó dolguk van? Fogalmuk sincs. Mit jelent dolgozni, fejlődni? Mindent összevetve ez egy közös profitorientált vállalkozás, nem óvoda vazz. Hogyan érteted meg, hogy a munka, mint olyan nem 100%-ban örömforrás? Igenis sokszor kell olyat csinálni, amit nem akarunk. A cél eléréséhez. Hozzáállás kérdése, nemde?

Azt is megtanultam, egy erős közösség sarkallatos pontja, hogy közös legyen a cél. Jól hangzik, mi? Lehet, de az egyének saját céljait összehangolni és egy irányba terelni kemény dió. Elképesztő küzdelem. Voltaképpen folyamatos propagandára van szükség, az előbb–utóbb célt ér. Valójában egy cég sikere a csapaton, a szervezeten múlik. Van még ellenség?

Jahh. Körbevesz minket egy finoman szólva is lehangoló valóság. A mindenkibe, mindenbe belerúgó, „rohadjál meg” hozzáállás. A gáncsolóművészek hada. Tudom, meg kell tanulni kizárni a hétköznapokból. Van olyan, akinek ez maradéktalanul sikerül? Próbálom, próbálom, próbálom. A gazdasági, politikai miliőt meg inkább hagyjuk.

El innen, el innen a francba

Ó hányszor jutottam már el erre a pontra. De még nem léptem meg. Volt már, hogy a munka ki volt nézve. Aztán a felségem bejelentette, hogy ikrekkel terhes. Maradtam. Oké, oda kell menni, ahol a pénz van. Itt is jönnek a kérdések. Tényleg egy jött–ment akarok lenni egy idegen világban? El akarom dobni a családot, a barátokat, az ismerősöket? Vajon ott el tudom érni a célt? Tényleg feladjam, amit elkezdtem?

Bizonyára a fejlettebb világban sok szempontból könnyebb lenne. Viszont magyar az anyanyelvem. Hiába, de szeretem ezt az országot, amit Magyarországnak hívnak. Itt szeretnék élni és rengeteg a tennivaló. Ezt a környezetet, ezt a kis világrészt akarom megváltoztatni és jobbá tenni. De vajon van az álomhoz elég pénz és kereslet a piacon, ami ezt finanszírozza?

A fejléckép ikonjai Buena Buena, illetve Straw Dog Design munkája és a the Noun Project oldalról származnak.


kolboid's Picture

kolboid

Egy fickó, akit a UX és a pszichológia foglalkoztat. Szimplán designernek, azaz tervezőnek tartja magát. A szülei Kolozsi Istvánnak nevezték el. Jelenleg az fps webügynökségben tolja.

Visszajelzésfüggő vagyok. Segíts!