Tartja a kameráját és mondja. Beszél. Mindenkihez. Már aki követi, vagy akihez eljut. Kifejti véleményét. A mindenről. Akkor is, ha fogalom sincs benne miről és mit közöl. Csak hablatyol. És szövegel. Tódul ki száján a semmi.
„Légy önmagad! Találd meg magad, hallgass a belső hangodra! Hiszen fontos vagy. Te vagy a világegyetem központja!”
Gigászira nőtt egójú emberek kontrollálatlan, önreflexió nélküli, gőgös serege. Túltoltuk a humanizmust. Tövig. Azon is túl.
„Jelentkezz te is az életcél konzultációra!
Személyre szabott konzultációs programunkon keresztül világossá tesszük számodra az alapcélod, a küldetésed. Majd kidolgozzuk veled közösen a pontos útvonalat, ahogyan képes leszel elérni céljaid, és megvalósítani álmaid!”
Nem. Nincs szükséged életcél konzulensre, se életmód tanácsadóra. Csak emberekre, akik szeretnek, törődnek veled. A közeledben. És viszont.
Úgy van! Fontos az ember. Fontos vagy te is. Ahogy a jogaid is. De nem vagy az univerzum centruma. Sőt, egyetlen sapiens sem. Akármi legyen is az üzenet: nem vagy képes bármire. A genetikai kód korlátoz. Most még. Az együttműködés, a másik megértése, az egymásra figyelés, a csapatmunka, ami még számít.
„Döbbenetes, hogy mennyi mindent el lehetne érni, ha senki nem törődne azzal, hogy kié lesz végül az érdem.“
– Harry Truman
Megalkotjuk a végtelen „mesterséges” intelligenciát. Itt van már. Ott a kanyarban. Ember helyébe lép. Véglények vagyunk.
Visszajelzésfüggő vagyok. Segíts!