Mindig is néztem őket. Az embereket. Figyeltem suttyomban. Vajon mire gondolnak, mi a történetük? Miről beszélnek? Valamikor kicsi gyermekként lett a játékom. Árulkodó test, nehezen leplezhető érzelmek. Van, hogy képes rá, de máris felépül mögé egy „sajátos” sztori. Átlátszó. Mind átlátszó. Átlátszó vagyok. De miért írom? Nem tudom. Talán, mert mindez hiábavaló. Látszik a háló, a sűrűség. Tűnhet bonyolultnak. Nem az. Meghalnak. Mind meghalnak. Meghalok. Semmi. Mi tartja fent? Örökítés. Huzalozva, rendszer szinten. Kódok az agyban. Félelemből kreációk. Racionalizáció. Nélkülük tiszta és üres lenne az ég. Kietlen. Az illúzióban értelmet keresni balgaság. Hisznek. Mind hisznek. Hiszek. Evolúcióban, emberiségben. Elmúlás és pont. Cselekvés fejlődésért. Fennmaradásért. Csalódás az emberiségben? Szeretet marad. Lokális struktúra. Biokémiai ellenerő. Törékenyek. Mind törékenyek. Törékeny vagyok. Vákuum.

A világ értelmének a világon kívül kell lennie.
A világban minden úgy van, ahogy van, és minden úgy történik, ahogy történik; benne nincs semmiféle érték, és ha lenne is, nem lenne semmi értéke.
Ha van érték, melynek értéke van, akkor ennek minden történésen és így-léten kívül kell lennie. Mert minden történés és így-lét véletlenszerű.
Ami nem-véletlenszerűvé teszi, az nem lehet a világban, mert másképpen ismét véletlenszerű lenne.
A világon kívül kell lennie.
Ezért nem létezhetnek etikai kijelentések.
Kijelentések nem fejezhetnek ki semmi Magasabbat,
Világos, hogy az etikát nem lehet kimondani.
Az etika transzcendentális.
…
Nem az a misztikum, hogy milyen a világ, hanem az, hogy van.

– Ludwig Wittgenstein – Tractatus Logico~Philosophicus