Leülök. Végig kell gondolnom. Eldöntöttem már, csak még nem tudok róla. Újraírom. Újraírom a történetem. Újratervezem, hiszen ehhez értek. Ha valamihez, akkor ehhez. Tehát elérek a kapuhoz. Szélesre tárt. Felemelem a kezem. Meghajlok mélyen. Kitérek. Menjetek csak, menjetek be. Tessenek. „Te! Végül miért nem történt meg?” Pedig akartuk. Üresen világít a kép. Néhány karakter. Remegés fog el. Tudod, a gyomor tájékán. Hiányozni fogtok. Cél és dátum is. Ki volt tűzve. A bőgő meg improvizál. Pulzál. Nem újdonság. Hányszor megtörtént már. Négyszer talán? Valahol ijesztő mennyire simán. Még nekem is. Amúgy az megvan, hogy ez vidám? Most épp csak egy kis nihil. Zongora mázolt impressziók. Végleg kifújt füst. Hogy mi marad? Leltárba vett érzelem. Zóna és biztonsági határzár. Háttértár. Igen? Mondd! Beszélj! Hallgatom és leírom. Generált jelszóval elzárom. Itt voltam. Kitárt karokkal. Szétosztottam magam.