Eddig miért nem beszéltünk? Nem is értem. De ne már! Tényleg te is a sors dumával jössz? Valóban elhiszed, hogy előre megrendezett a sztorid? Bocs, de nálam ez a teória nem játszik. Tudod mit gondolok? Azt, hogy könnyű ezzel burkolózni. Nem jött össze, nem sikerült. A sors akarta így. Magától értetődik. A másik kedvencem: ha a sors úgy akarja, akkor az lesz. Aha. Világos. Hülyeség. Majd, ha megteszel érte mindent, akkor talán. Hogy szerencse kell hozzá? Sze-ren-cse? Azzal, hogy küzdesz, hajtod magad a célod felé, minimalizálod a lehetséges kimenetelek számát, azaz nagyobb esélyed – szerencséd – lesz elérni azt. Valószínűség. Matematika. Tessék? Akkor mégis mit hiszek? Hmmm. Káosz van. Totális véletlenszerűség. Igen, tudom, ez ijesztő. Épp ezért később racionalizálod, ami történt. Bármi is legyen az alap történeted, arra építkezel, arra húzod rá. Ha épp a sors, akkor az. Teszem hozzá, ez is csak a saját létezésünk túllihegése. Mitöbb túlértékelése. Vágom én, fontosak vagyunk magunk számára, talán a környezetünknek is. De drága, a 8 milliárd ember egyike vagy. Felfogod ezt? Nem megy. Nehéz. És ez csak néhány generáció, ami feszt rotálódik. Vicces, amikor egy ember túl komolyan veszi magát. Nem is vicces, inkább szánalmas. Mégis mit képzel? Ki ő? Erről mindig Bernie Glassman zen gyakorlata jut eszembe. Érdemes kipróbálnod. Neked is, aki olvasod az agymenésem:

„Kelj fel reggel… nézz a tükörbe és nevess magadon!”

Mellesleg néztél már le repülőről városra? Vagy mondjuk 100 méter magasból? Más perspektíva. Más a perspektíva. Hangyák, vazze, hangyák vagyunk. Ó, elnézést, kissé elragadtattam magam. Néha azt képzelem, tudom mi az igazság. Igazság. Wahhahaha. Csak az elmém játszadozik velem, ahogy a te agyad ugyanezt teszi veled. Evolúciós termék. Zseniális produktum. Felettébb jól működik. Valósidejű fantazmagória gyártó gépezet. Tessék? Hogy mi? Ja értem, a lélek. A klasszikus ütőkártya. Nem, nem az barátom. Tudod mit? És most ne botránkozz meg kérlek. Nincs lélek. Nincs. Kérdezz meg erről gyerekeket! Merő illúzió. Ahogy az éntudat is. Szerintem. Vagyis nem csak szerintem, de ez most lényegtelen. Azt mondod, érzed mi a jó, és mi a rossz? Has- és szívtájékon? Valahol ott a lelked? Jó és rossz? Ugyan már. Kondicionálva vagyunk. Megtanultad pici gyerekként, hogy a másikat bántani nem jó. Ha megtanultad. Erősen rád szóltak, leszidtak, esetleg a kezedre csaptak. Kész is a kondíció. Most meg már automatikusan tiltakozol, jön a rossz érzés. Igen, hastájékon. Szimplán pavlovi reflex. Érzelem. Érzelmek. Naná, komplexebb a rendszer. Értékrend. Erkölcs. Mégis bitszintű.

Felbontunk még egy Pilsnert.

Most felmerült benned a kérdés, hogy bolond vagyok? Vagy csak egyszerűen hülye? Az utóbbira szavazok. Jaj ne! Csak ezt ne. Rendben, istennel, meg a teremtővel nem tudok vitatkozni. Nincsenek érvek. Megáll a tudomány. Vagyis de. Tudod mit? Átadom a szót Csáth Géza mesternek, hiszen frankón megfogalmazta. Ettől persze még nem világos az eredet, de akkor is. Na, olvasd csak!

Előkapom a mobilom, keresem, mutatom…

„A vallások tulajdonképpen kivétel nélkül az önfenntartási komplex kellemetlen izgalmainak kompenzálásául keletkeztek. Az ember nem tud belenyugodni az egyéniségének a pusztulásába. Fölállítja tehát a tételt, hogy a halál nem jelent megsemmisülést. Igen ám, de hiszen a holt ember a földben fekszik és szétrohad. Már megvan a dualizmus: az, ami örökké él benne, a lélek, az láthatatlan! Az ősi népfantázia éppen olyan gyorsan és szuverénül működik, mint az őrült pszichéje. Rögtön megvalósítja, igaznak mondja ki azt, amit tulajdonképpen csak nagyon óhajt, hogy igaz legyen. Például a világban nincs igazság, a rosszak boldogulnak, a jók szenvednek. Helyes, már kész is van a tétel, hogy az isten majd megjutalmazza a jót, és megbünteti a gonoszt. Íme, ez a vallások keletkezésének pszichológiája. A fantázia teljes gőzzel dolgozik, hogy a komplexek szolgálatára siessen. A vallás tehát főképp az önfenntartási komplex terméke, legfőbb feladata elhitetni az egyénnel, hogy örök élete van, hogy az egyénisége nem semmisül meg.”

Bírom. De nagyon. Hopsz, most elvettem az életkedved? Ne haragudj, nem volt célom. Sőt! Nézd a jó oldalát! Ha ezeket a „tényeket” elfogadod, akkor ebben is ott rejtőzik a szépség. Már miért ne lehetne azért létezni, hogy segítsd az emberi faj fejlődését? A tetteiddel, esetleg a gyermekeid nevelésével? Ez éppenséggel lehet egy értelem. Igen, igen. Önmagam is győzködöm, kiválóan érzed. Ezen még dolgoznom kell. Hogy már ne menjünk mélyebbre? Pedig mindig van lentebb. De értelek. Máskülönben kösz, hogy mindezt elmondhattam. Látom, nem értesz egyet. Gyakran megesik, ne is törődj vele. Azért jót csevegtünk, köszi még egyszer. És csá.

Másnap összefutunk az utcán, ő balra, én jobbra fordítom a fejem. Biztos nem vette észre. Lehorgasztott fővel elsétáltunk egymás mellett.