2016. Egy újabb év vége. Ha a magyar online digitális piacra tekintek, akkor jelentős fejlődést látni. Az egész piacra nincs rálátásom és nyilván a saját csövemen keresztül látok ki, de azért így is kirajzolódik előttem, hogy mi az, ami most gátat szab(hat) a növekedésnek. Szolgáltatói oldal Az online olyannyira…
…
Kezdtem azzal, hogy függtem az édesanyámtól, életképtelen voltam. Aztán függtem a szüleimtől, az iskolától, a tanároktól. Függtem már sok mindentől. Függtem az első számítógépemtől, az elém táruló színtiszta logikai rendezettségtől. Máig függésben tart. Függtem a naív ideáimtól. Talán még most is. Függtem a tenisztől. Nem is ment rosszul és függtem…
Mindig is néztem őket. Az embereket. Figyeltem suttyomban. Vajon mire gondolnak, mi a történetük? Miről beszélnek? Valamikor kicsi gyermekként lett a játékom. Árulkodó test, nehezen leplezhető érzelmek. Van, hogy képes rá, de máris felépül mögé egy „sajátos” sztori. Átlátszó. Mind átlátszó. Átlátszó vagyok. De miért írom? Nem tudom. Talán, mert…
…
Vajon hány emberöltőnek kell még eltelnie ebben az országban, hogy valódi szolgáltatást kapjak? De tényleg. Elméletileg kapitalizmusszerű valamiben élünk. Hosszú évek óta várom, hogy végre mosolyogjanak rám mikor vásárolok, vagy étteremben ülök, vagy bármilyen más szolgáltatást veszek igénybe. Szimplán csak annyit kérek, hogy úgy beszéljenek hozzám, mint egy emberhez. Hahóóó…