Elmennék oda. Ahol szükség van. Hol emberszövet életerős sejtje kell. Hússzor elmondtam már. Felegyenesedett állat, racionális csótány. Mi végre? Pergő szavakkal sorolod: túl sok a betű, a fogalom olvasat. Jót és jól akarsz, nem kell az, hiábavaló akarat. Gát vagy. Probléma generátor, vélemény kupac. Úttörő a magad módján, nincs mivel…
Olyan, mintha egyedül lennék. Ahogy sorban hagyom el az éveket, egyre inkább erősödik az érzés. Bárhova megyek, bárkivel beszélek. Nem értem. Egyre bonyolultabb minden. Mikor a jól szituált, értelmiségi és jólétben élő családnál vacsorázom. A levegővétel természetességével folyik ki szájukon a hétköznapi rasszizmus. Cigányozás, négerezés, zsidózás, migránsozás. Kerek szemekkel csodálkozom…
mindenesetre elkódolom, direkten gagyinak hat, az meg nem vállalható. különben is mit fognak gondolni? majd úgy tűnik rejtelmes vagyok, egyenesen furcsa. szüttyögök még rajta, beszúrok nehány idegennek ható igét, mástól csent jelzőt. kész is. mire gondoltál? tudja a franc. na jó. mindig képeket látok, de tényleg. semmi különös, csak a…
Rohadjál meg, szar az egész, amit csinálsz! Rohadjál meg, mert kedves vagy! Rohadjál meg, mert létrehoztál valamit és nekem nem tetszik! Rohadjál meg, ki vagy te, mit akarsz? Rohadjál meg, az utamban állsz! Rohadjál meg, mert hétfő van! Rohadjál meg, gyűlölöm a változást és egyáltalán a fajtádat! Rohadjál meg, beírom…