Elmennék oda. Ahol szükség van. Hol emberszövet életerős sejtje kell. Hússzor elmondtam már. Felegyenesedett állat, racionális csótány. Mi végre?

Pergő szavakkal sorolod: túl sok a betű, a fogalom olvasat. Jót és jól akarsz, nem kell az, hiábavaló akarat. Gát vagy. Probléma generátor, vélemény kupac. Úttörő a magad módján, nincs mivel egybevetni.

Szüntelen a türelem: hamarost jobb lesz. Sárkányhajó dobosa, verem az ütemet, elpilledek, cserét kérek. Kitárulkoztam, megmutattam a hitem.

Rúgjatok belém, tapossatok rám, beszéljetek rólam mellettem, harmadik személyben! Kisebbségben vagyok, megértettem.

Egykor porral csillapítottam a szükségtelen létezést. Nincs szebb annál, mikor nem árad gondolat, a fejben semmi, csak matéria. Most szomorú formába fonnyadok, bepréselek hengernyi füstöket. Meg van már minden teremtve. Helyemre kerülök valaha is?

Elmennék oda. Ahol szükség van. Heverek, köröttem tehetetlen testek. Szemem lereteszelem, rajtol a film, cső szorul fejhez, loccsan a megnyugvás. Megint, mindig, újra és újra, kíméletlen.