A legtöbb munka elsőre érdekesnek tűnik, beszélgetsz róla, egyezkedsz, aztán ha minden klappol, elvállalod. Szerződéskötés után a projekt szinte mindig félelemmel indul. Sorakoznak az ember fejében a kérdések: Vajon meg tudom csinálni? Tudok ehhez bármit is hozzátenni? Nem nagy falat ez nekem? Igazából nem is értek ehhez annyira.

Aztán következik a halogatás – pontosan a félelem miatt. Most ezt megcsinálom, aztán majd belekezdek. Á, van még időm, messze a határidő. Írok egy emailt pár kérdéssel, ha megjön a válasz, majd nekiveselkedem.

Majd megérkezik a nyomás, hogy csinálni kell, nincs mit tenni. Belül izzadsz, tiltakozol, hogy nem akarod. Végül belevágsz, mert elvállaltad és nem csinálhatsz magadból hülyét.

Elkezdődik az unalmas megértési szakasz. Bújod a leírásokat, videókat nézel, utánaolvasol, adatokat böngészel, beszélgetsz emberekkel a témáról, próbálsz képbe kerülni. A nyomás és a félelem nem enyhül. Sőt összemész a súly alatt. Minél több részlet fedi fel magát, annál inkább bonyolódik a helyzet.

És akkor hopsz, megtörténik a csoda. Elkezd összeállni a kép, kezded átlátni, felülnézetből figyelni a rendszert és megérkezik az izgalom. Hirtelen elkezded élvezni és jönnek a jobbnál-jobb ötletek, mit lehetne csinálni, javítani, fejleszteni. Pezseg a véred és élménybe fordul a korábban még munkának nevezett valami. Végezetül újfent megvilágosodsz, hogy igazából ezért csinálod: ez a saját flow élményed.

Röviden

90% szívás – 10% flow
Mindig át kell rágni magad a posványon, hogy örömöd leld abban, amit csinálsz.

Te hogy vagy ezzel? Írd meg kommentben a saját flow történeted!