Egyre többen ismerik fel, hogy szükség van UX-re. Tudom, ez így bullshit, de érted mit akarok mondani. Javarészt egyszerűen keletkezett egy új pont a checklisteken: UX. És ki kell pipálni. Ez még mindig hülyeség, de legalább már ott van, ennek is örülni kell. Gyakran kérnek fel engem is UX tanácsadásra. Adjak rá ajánlatot, meg ilyenek. Nehéz ügy, mert ugyebár ki-mit ért UX alatt.
Az első email váltás, vagy egy gyors megbeszélés után hamar kibukik miről van szó.
„Itt van egy oldal, éppen újratervezzük, a grafikánál (jobb esetben a wireframe-kenél) tartunk, UX segítség kell.”
Vagy.
„Valamit kezdeni kell ezzel az app-pal, UX szempontból meg kell vizsgálni, mert sokan panaszkodnak rá.”
Vagy.
„Itt az oldal és nem jön elég bevétel pedig tudjuk, hogy lehetne jobb, kell egy UX-es, aki megmondja a frankót.”
Talán ezek a jellemzőbbek. Nyilván kapásból látod, hogy leginkább usability evaluationről, expert review-ról van szó, esetleg mint összefoglaló területként konverzióoptimalizálásról, ami már nem feltétlen csak UX.
Leírom, mit kezdek ezekkel a helyzetekkel, hogyan próbálom a meglévő tudásomat a termék felhasználói és az üzleti oldal használatába állítani. Ez a feladatunk, még akkor is, ha egyáltalán nem volt semmilyen felhasználói viselkedés–, igényfelmérés. Már mindent eldöntöttek kizárólag üzleti alapon, sőt már az IA-n is túl vannak, következésképp a jéghegy csúcsát lehet farigcsálni. Azonban sokszor el sem vállalom a feladatot, ha annyira elhibázott az alapzat, hogy értelmetlen a barkácsolás és csak egy teljes újratervezés segít, amit meg a szűkös büdzsé okán nem akarnak. Sajnos előfordul az is, hogy menet közben válunk szét az ügyféllel. Ilyenkor képtelen vagyok a gondolkodásmódot megfelelően közvetíteni, így nem tudtunk együttműködni.
Szóval minden esetben az alábbi pontokba szedett kérdéshalmazzal indítok és itt most áttérek az egyes szám második személy használatára, azaz hozzád szólok.
Ismerkedés egymással
- Ki a döntéshozó?
- Ki a kapcsolattartó?
- Kik vesznek részt még a projektben?
- Ki állítja és hogyan elő a tartalmat?
- Ki a grafikus, kik a fejlesztők?
Ismerkedés a termékkel
- Miről szól?
- Miért létezik?
- Miért jó az embereknek?
- Milyen valós problémát old meg a termék?
- Mi a termék USP-je?
Ismerkedés az üzleti modellel
- Miből jön a pénz?
- Hogyan és milyen formában?
- Mi a modell?
Ismerkedés a priorizált üzleti célokkal
- Mik a célok most, és a jövőben?
- Mi a vízió?
Ismerkedés a felhasználókkal
- Ki a célközönség?
- Kik ők?
- Mi a céljuk?
- Mit szeretnek?
- Mit utálnak?
- Milyen hasonló termékeket használnak?
- Milyen eszközöket használnak?
- Van bármiféle kutatás velük kapcsolatban?
- Van analitikai adat?
- Honnan, milyen forrásokból érkeznek?
Megjegyzem a demográfiai adatok szinte mindig megvannak, de hát az kevés lesz.
Ismerkedés a versenytársakkal
- Kik a versenytársak?
- Miben erősek?
- Miben gyengék?
Mit várnak el tőled?
- Mitől lesz sikeres az együttműködés?
- Mik a kritériumok?
Bizony ezek közül nem mindenre van válasz, de ha kitartó vagy, akkor azért elég sok mindent megtudhatsz a projektről. Sutyiban írom ide, hogy kisebb kutatásokat végzek időnként magam is, ha éppenséggel kevés az input. Tedd te is!
Mire van szükség?
Ez nyilván a projekttől függ és neked kell megmondanod.
Audit
Valamikor elég egy összefoglaló dokumentum (usability evaluation – expert review), amit jómagam sokszor auditnak hívok. Hogy miért? Mert nem csak usability szempontok szerint vizsgálom a terméket. Fordítok figyelmet pl. a copyrwrite-ra, a közvetített hangulatra, a pszichológiai hatásokra, az összbenyomásra, esetenként alap SEO-ra. Ha úgy érzed, térj ki ezekre te is. DE!
Ez a dokumentum azért születik, hogy feltérképezze a problémákat – felesleges leírnod azt, ami jó – és JAVASLATOT TEGYEN azok kijavítására. Érdemes és kell pontozni kritikusság szerint az egyes problémákat. Ha minden észrevételed leírod, az tetemes lesz, tehát a priorizálás (elsődlegesen üzleti célok alapján) nélkülözhetetlen és nagy segítség az ügyfelednek. Ne csak az legyen a cél, hogy átadod a irományt, kifizetik, aztán alászolgálja. A projekt ne érjen véget azzal, hogy átküldted a doksit. Még ha nem is fizetik meg, menj utána a történetnek, kérdezz rá, hogy mit valósítottak meg belőle, hogy állnak, van kérdés. Ne feledd! A cél az, hogy jobb legyen a termék.
Usabililty evaluation címszó alatt érintem a következő területeket:
- felhasználói folyamatok, funkciók
- navigáció és IA
- oldal elrendezések, felépítések (következetesség)
- megbízhatóság és hitelesség
- grafikai megvalósítás, esztétika
- a szövegek minősége, érthetősége (helyesírás)
- űrlapok
- visszajelzések és hibakezelés
- keresés megvalósítása (ha van)
- akadálymentesség
- sebesség
Időnként használom a UX for the masses által közzétett pdf és excel sablonokat, jó alapot adnak. Habár a magam részéről sokkal jobban szeretem a szöveges, screenshotokkal teletűzdelt, rendszerezett anyag összeállítását.
Tanácsadás
Más esetekben tanácsokkal látom el a projekt csapatot. Megvizsgálom, amin dolgoznak és véleményezem. Hogyan? Emailben, megosztott dokumentumokban, ha van valami online felület, ahol ponthoz kötötten megjegyzéseket lehet írni, akkor úgy. Szeretem ezt csinálni, mert gondolkodni kell. Felhasználhatom a teljes tudástáramat és minden egyes alkalommal kihívást jelent olyat mondani, ami még senkinek sem jutott az eszébe. DE! Fontos, hogy nem te vagy a zseni és a nagy megmondó ember. Egyszerűen csak sokkal több tapasztalatod van már és többet olvastál ebben a témában, mint a projekt csapat tagjai. Na és? A hangsúly az együttműködésen van.
Együttműködés
Ez a legfontosabb része a folyamatnak. Minél hamarabb jó kapcsolatba kell kerülni a projekt csapat tagjaival. És nem csak a kapcsolattartóval! Az a legjobb, ha a fejlesztőkhöz, grafikusokhoz, egyáltalán mindenkihez van kontaktod. Valamilyen chatszolgáltatásra mindenképp szükség van. Részemről Skype, Facebook csoportos chatet használok, esetenként Slacket, de bármi megfelelő. Kétségkívül a személyes jelenlét a legtutibb, de az sokba kerül és nehezebben kivitelezhető, viszont egyszer-kétszer nem megúszható!
Gondolkodásmód
Jellemző, hogy a felhasználók bevonása rendszerint elmarad. Itt jössz igazán képbe. Az a kiemelt feladatod, hogy felhívd arra a figyelmet, hogy mindent validálni kell, még a nagy tapaszalattal mondott és vélt megoldásokat is. Meg kell mutatnod, hogy ez mekkora előnnyel jár. A UX gondolkodásmód magjait el kell ültetned és szerencsés esetben locsolgatnod, hogy növekedjen és kivirágozzon. Meg kell ismertetni őket új eszközökkel. Mind tudjuk, hogy ez nem atomfizika, hanem egyszerű, logikus technikák halmaza, melyek könnyen elsajátíthatók és alkalmazhatók. A szemléletmódra van szükség. Ja igen és ha megfizetik, ha nem, akkor is csinálj legalább hallway tesztelést házilag és mutasd meg az eredményt. Gyors és olcsó, alig kerül valamibe. Az is jó már, ha közösségi oldalakon kidobsz egyszerű teszteket úgy mint egy 5 másodperces teszt, vagy egy szimpla klikk teszt). Máris tettél a változásért, méghozzá sokat!
Tudásmegosztás
A hideg ráz attól, amikor a „tanácsadók” elmondják mit kell tenni, de azt már nem, hogy miért. Féltik a tudásukat, meg a „nélkülözhetetlen” szerepüket. Bullshit. Pont ellenkezőleg. Sztorizz, mondd el, hogy miért gondolod úgy. Milyen tapasztalatod, vagy kutatások alapján hoztad meg ezt a döntést. Vitázz, kommunikálj. Végül pedig validáljatok.
Folytatás
Ok, kötöttél egy szerződést, átadtad az auditot, véget ért a tanácsadás. Pontosan tudod, hogy sosincs vége, nincs kész termék. Ha nem is tudják megfizetni, hogy folytassák veled, akkor is adj tippeket, hogy mit kell tenni. User tesztelni, mérni, kicsit módosítani és így tovább. Hab a tortán, ha néha visszakérdezel, minden ok?
Visszajelzésfüggő vagyok. Segíts!